Kissárkány elgondolkodott. A szíve mélyén megérezte, mit érez a tündér – hiszen ő is átélte már, hogy milyen rossz dolog az, amikor elhalványul a szivárvány. 
– Ne félj! – mondta aztán mosolyogva. – Nekem van egy kis fényem szivárványból. Ha megosztom veled a fényemet, talán újra ragyogni fogsz – azzal mély levegőt vett, majd óvatosan fújt.
Puha, színes fény jött ki a szájából, amely körbetáncolta a tündért, mint ezer apró pillangó. A tündér szeme elkerekedett, teste finoman remegni kezdett és egy pillanat múlva újra világított, ezúttal még szebben, mint valaha.
– Köszönöm! – suttogta. – A fényed most már bennem is él. Kissárkány elmosolyodott és a tündérre nézett.
– Az én nevem Kissárkány. – Én Fénycsepptündér vagyok. Most már közös fényünk van, ezután mindig barátok leszünk?